Egy új korszak kezdete...

Lassan egy éve lesz, hogy apukám kivitt a reptérre. Nagyon korán volt, álmosan ültem a kocsiban, próbáltam összeszedni a gondolataimat. Miközben úton voltunk a reptérre, apukám megkérdezte tőlem: - Izgulsz?

Addig a kérdésig fel se fogtam, hogy hol vagyok, mit csinálok. Huszonhárom évesen elindultam a Caminora, és fogalmam sem volt, hogy mi vár rám valójában. Tudtam, hogy a legjobb barátom és a legnagyobb ellenségem is önmagam leszek. Éreztem, hogy egy sorsfordító részhez érkeztem az életemben, és ezekkel egyedül kell majd megküzdenem.

Budapestről Barcelonába repültem, majd onnan vonattal Pamplona következett és onnan meg elbuszoztam Saint Jean Pied de Portig. Este 7 óra volt mire megérkeztem, az egésznapos utazást követően elaludtam a buszon és arra keltem, hogy rettenetesen hideg van. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy szakad az eső, minden szürke és rideg.
A buszon összesen 5-en utaztunk, egy francia, egy olasz, két amerikai és én képviseltem a magyar szakaszt. Tisztán emlékszem, hogy leszálltam a buszról, hátra pillantottam és a busz már ott se volt. Na ekkor jött az első kérdés magamhoz - Kedves Luca, mi a fenét csinálsz Te itt pontosan?

 A kis falu tele volt zarándok szállással, többnyire mind telve voltak, de betévedtem egy nagyon kedves francia hölgyhöz, akinek még volt szabad ágya. A szobában egy 50 év körüli belga férfival voltam egyedül. Este 10-kor már nagyon morgolódott, hogy kapcsoljam le a villanyt, reggel fél 6-kor pedig azzal keltett, hogy hangosan horkoltam. Pedig én nem is horkolok…

Reggel 7 óra van, az előző napról kimosott ruháim sajnos nem száradtak meg. Annyira szúrós szemmel nézett rám a belga úriember előző éjjel, hogy összegyűrve terítettem ki a gönceimet. Kész szerencse, hogy találtam színes kis retro csipeszeket, melyekkel feltűztem őket a táskámra, majd elindultam. Hogy hova? Fogalmam sem volt, követtem az előttem botorkálókat.. Fél óra múlva elkezdett esni az eső. Izzadtam vizes voltam, a hajam égnek állt, és ott tudatosult bennem, ha jól akarom magamat érezni, le kell vetkőznöm minden flancos alűrömet, most nem a belvárosban sétafikálok, hanem a Caminon. Nem az a fontos ami kint, hanem ami bent!