Végtelen történet; negyedik rész

Kint ücsörögtem a templom kertjében és azon gondolkoztam, hogy inkább hazamegyek. Még csak 3 napja vagyok itt, de már a 3. napomon pocsékul érzem magam. Lehet-e még ennél rosszabb, vagy innen minden jóra fordul?

Pár perccel később beszélgetésbe elegyedtem egy kedves amerikaival, akivel megbeszéltük, hogyha már egy ’rendes’ városban vagyunk, használjuk ki az alkalmat és együnk-igyunk egy jót.

Épphogy csak az egyik lábamat kitettem a szállásról és megláttam akkor Őt. Ott állt teljes életnagyságában A férfi. Még mindig nem tudtam a nevét, ezernyi kérdésem volt irányába és tudtam, hogy ezt a lehetőséget meg kell akkor és ott ragadnom és kitalálnom valamit. Nos... mégiscsak nőből vagyok és talán akkoribban hiúbb is voltam, mint valaha.
Szóval adott volt, egy romantikus csevej a folyóparton tegnapról, mely után lelépett ma reggel köszönés nélkül, a balomon pedig ott állt egy szép szál legény – hát csak kijátszom az elérhetetlen nő kártyát, nem?

Az újonnan megismert zarándoktársammal elindultam felé, de -természetesen- úgy tettem, mintha nem is venném Őt észre. Egyszer csak felém szólt és odalépett hozzám. Lányos zavaromban hirtelen azt se tudtam, hogy mit mondjak, de hát mégiscsak ki kellett, hogy bökjek valamit.  

Tudtam, hogy most azonnal lépnem kell, de egyszerűen ennyi jött ki a számom – Lett egy vízhólyag a lábamon, segítesz kipukkasztani? – Romantikus, tudom. (Na de ha ezzel a dumával sikerül bepasizni, akkor bármivel...)

Telefonszámot cseréltünk és két órával később már a hólyagpukkasztó randinkon ültem.