Végtelen történet; harmadik rész

Boldogan ébredtem. Olyan könnyűnek és egyszerűnek éreztem mindent, a pocakomban meg csak repkedtek a pillangók.

Choval gyorsan elkészültünk és felmentünk az emeletre, ahol a szállást adónk már reggelivel várt minket. Kivoltak készítve friss gyümölcsök, zöldségek, péksütemény, minden ami ahhoz szükséges, hogy egy tökéletes reggelivel indítsuk a napot.

Nem vagyok egy reggeli típus, ezért kivonultam az erkélyre, hogy elkortyolgassam a reggeli kávémat és összeszedjem magamat, majd ekkor megpillantottam A férfit két társával. Leültek bent az asztalhoz és Ők is jóízűen falatozták a reggelit. Mire a kávém végéhez értem már nem voltak ott az asztalnál. Gyorsan elmosogattam a tányéromat és rohantam le. Cho még pakolászott én meg zavartan kerestem A férfit. Hol lehet? Az imént még láttam és most sehol…

Próbáltam Cho-t sürgetni, de közben mégsem akartam bevallani neki, hogy mi van velem. Nagy nehezen elindultunk és folyamatosan figyeltem az embereket akik mellett elhaladok, hogy vajon megpillantom-e még Őt.

Annyira ideges lettem és teljesen össze voltam zavarodva, hogy inkább otthagytam Cho-t és egyedül mentem tovább. Megegyeztünk, hogy aznap Pamplonáig sétálunk, ahol is a városba érkezve, átkelve a hídon megvárjuk egymást.

Az aznapi távot szinte végig futottam és reménykedtem, hogy a sors valahogy kegyes lesz hozzám és még láthatom Őt..
Pamplonához közeledve összefutottam a német fiúval, akivel annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy észre se vettem, megérkeztünk Pamplona városába. Megálltunk az első padnál és vártuk Cho-t. Eltelt már fél óra, amikor is a német fiú megunta a várakozást és elment szállást keresni magának. Egy ismerős arc bukkant fel, akitől megkérdeztem látta-e Chot. Cho állítólag már réges-rég megérkezett Pamplonába. Először is nem értettem, hogy lehetséges, hogy előttem ért ide, hisz szinte futottam egész nap, másrészről nem értettem miért nem várt meg. És akkor ennek a tetejében még ott volt bennem az érzés, hogy a tegnapi fantasztikus beszélgetésünk után A férfi ma otthagyott köszönés nélkül. Azon gondolkodtam, hogy ülhetek ennyire fordítva a lovon?
Pamplona egy egészen nagy város, közel 200.000-en lakják. Már csak annak az esélyét, hogy Chot viszont látom, nem sokra tartottam.. Elkezdtem felkutatni azokat a szálláshelyeket, melyek adomány alapon üzemelnek. Mindenhol végig kérdeztem, hogy van-e a listán egy Cho nevű lány.

Jogos lehet a kérdés, A férfiról miért nem kérdeztem?

Egyszerű a válasz, mert a nevét se tudtam! Se név, se telefonszám.

Hasonló volt a helyzet Choval is, akiről szintén semmit nem tudtam, az esélytelenek nyugalmával próbáltam őt megkeresni. Végül egy régi templom épületénél kötöttem ki, ahol egy lány azt mondta látta itt korábban Cho-t. Annyira fáradt voltam és elkeseredett, hogy igazából nem is érdekelt kit és mit találok aznap, csak szállást akartam magamnak találni aznap éjszakára.

Hab a tortán, a szállás borzasztóan piszkos volt, rengeteg ember egymás hegyén-hátán. Kint ücsörögtem a templom kertjében és azon gondolkoztam, hogy inkább hazamegyek. Még csak 3 napja vagyok itt, de már a 3. napomon pocsékul érzem magam. Lehet-e még ennél rosszabb, vagy innen minden jóra fordul?