Végtelen történet; első rész

Nemrég olvastam valahol azt a kifejezést, hogy "sorskapu". Sorskapu az,  amin időről-időre keresztül kell mennünk, hogy valamilyen formában megváltoztathassa az eddigi életünket. 
Biztos Te is érezted már, hogy megismertél valakit és teljesen megváltoztatta az életed. 

Én aznap Zubiribe menet megálltam egy kis spanyol kávézóban. (Nos, bármelyik országba is utaznék, az biztos, hogy spanyolul tudok a legjobban reggelit kérni  magamnak.)
Ahogy leültem és épp belevetettem volna magamat a tortilla espanolaba, megpillantottam egy férfit. Különös érzés fogott el, egyszerűen megmagyarázhatatlan...

Ekkor a férfi felállt és másik két társával távozott. Egy heves szívverés fogott el, értetlenül ültem magam elé meredve és csak az járt a fejemben, hogy utána kell mennem. 

Persze ez nem ennyire egyszerű. Hisz ilyenkor bekapcsol az embernek a józan paraszti esze, hogy na mégis miért mennék egy vadidegen ember után?
Szerencsére ezernyi  sok hollywood romcom után már hamar meg tudom magamat győzni, úgyhogy felkaptam a hátizsákomat és rohantam ahogy csak bírtam. Amint utolértem Őt lelassítottam, hát ne lássa már, hogy rohanok, mint egy hülye liba. Majd megszólított és a következő pár kilométeren keresztül csak beszéltünk és beszéltünk.  Az egész beszélgetés egy csipkelődő -rossz értelemben- zavaros beszélgetésbe torkollott. Majd azt mondta nekem, hogy mivel ez az első napjaim egyike hagy engem egyedül sétálni, hogy élvezzem az utat.

Élvezzem az utat? Hát milyen duma ez? Meg nekem miért mondja meg bárki is, hogy most egyedül vagy ne egyedül sétáljak? 
Duzzogva tovább mentem és utolértem a koreai lányt, az olasz és német fiút. 

Az aznapi táv kb. 27 km lett volna egészen Larrasoanáig a térkép szerint, de a koreai lány szeretett volna megállni egy falucskával előbb, Zubiriben. A két fiú viszont bírta a tempót, Ők tovább akartak menni. Egyszer csak az összes szempár rám meredt és megkérdezték, hogy én mit akarok. Konkrétan azt éreztem, hogy egy életre szóló döntést kell most hoznom, pedig csak azt kérdezték meddig szeretnék gyalogolni aznap. (Akkor még nem is sejtettem, hogy valóban egy életre szóló döntést hoztam, de erről majd kesőbb..)  

Zubiri kicsin falucskájában sikeresen szállást találtunk Choval és alig vártuk, hogy a patakba belemártsuk a lábunkat. 

Visszatérve a szobába az utolsó ágyat A férfi kapta meg. Véletlenek nincsenek? Nem tudom. De az esély arra, hogy ugyanabban a falucskában,ugyanazon a szálláshelyen találjuk magunkat, talán egy az ezerhez az esélye..